Ukrán csalót fogtak el Budapesten – húszmilliós trükkel csapott be egy idős férfit

2025. június 19. 07:31

A férfi elfogása után a rendőrök a teljes összeget hiánytalanul megtalálták nála.

2025. június 19. 07:31
null

„Elfogtak egy ukrán állampolgárt, aki társaival együtt 20 millió forintot csalt ki egy idős férfitól” – közölte szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A rendőrök a teljes összeget megtalálták a férfinál. A tájékoztatás szerint májusban egy ismeretlen nő hívta fel a fővárosban élő idős férfit, és kibernyomozónak adta ki magát.

Azt állította, hogy a férfi bankszámláját illetéktelenek próbálták meg feltörni, ezért hamarosan ismét jelentkezni fog.

Néhány nappal később a nő újra felhívta a sértettet, és arra kérte, hogy vegyen fel 20 millió forintot a számlájáról, mivel azt megfigyelés alatt tartják, majd ezt az összeget adja át egy meghatározott személynek. A hívó jelszót és részletes személyleírást is megadott, hogy a pénzt kinek kell átadni, az egyik állami intézmény előtt.

A férfi június elején felvette a kért összeget, majd az előre megbeszélt jelszó bemondását követően átadta a borítékot a megadott személyleírásnak megfelelő embernek, abban a hitben, hogy így megvédi vagyonát.

A BRFK nyomozói elfogták a pénzt átvevő férfit, akinél a teljes 20 millió forintot megtalálták.

A pénz azóta visszakerült jogos tulajdonosához – közölték. Hozzátették, hogy jelenleg is folyamatban van a bűncselekmény többi szereplőjének, köztük a telefonáló nőnek az azonosítása és felkutatása. A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított az ukrán állampolgárságú, 19 éves férfi ellen. Felmerült a gyanú arra is, hogy a tavasz folyamán két online vásárló bankkártyaadatait – amelyeket eddig ismeretlen személy szerzett meg – felhasználva ATM-automatákból is pénzt vett fel:

egyik esetben 87 ezer, egy másikban pedig 95 ezer forintot.

„A kerületi nyomozók információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, valamint pénzmosás bűntette miatt hallgatták ki a férfit, akit őrizetbe vettek, és letartóztatását is kezdeményezték” – áll a közleményben.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MARVIN RECINOS / AFP


 

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. június 19. 11:05
Nem kell mindig a külső segítség: felhív a picsa, hogy ő a Nemzeti Banktól van, és hogy gyanús pénzmozgásokat észleltek, ami az én számlámat is érinti. Az MNB ismereteim szerint SOHA nem telefonál magánszemélyeknek. Ezért megköszönve a tájékoztatást, rákérdeztem: - Meg tudná ismételni ugyanezeket (t.i.: a tájékoztatást) ANGOLUL is ? A luvnya köpni-nyelni nem tudott, ezért még egyszer megkérdeztem: - Ugyanezeket meg tudná ismételni angolul is ? ... Röpke tétovázás után lerakta a telefont... Na ez a csaj tuti, hogy nem cigány volt... hahahaha
csapláros
2025. június 19. 10:58 Szerkesztve
snfbvksan 2025. június 19. 09:00 ..."A cigány csalókról sosem tudósított a mandiner. "... MOST TÁTSD el a szádat hülyegyerek: - fölhív a picsa, hogy ő a faszom-baszom banktól van, gyanús pénzmozgást észlelt, utaltam-e 200 ezer Ft-ot mostanában. Megerősítettem, hogy igen, de nem a faszom-baszom banktól (már ekkor bukott a luvnya, mert a bankjától már évekkel ezelőtt eljöttem, utálom őket, mint a szart). Jó, mondta, akkor most kapcsol valakit. És akkor döntöttem, hogy nem folytatom a mókát tovább. Ahogy bejelentkezett egy másik spiné, elküldtem a deszkán baszott kurva anyja büdös picsájába, további szitkokkal együtt. Először még felháborodott, azután meg megpróbált viszont szidalmazni, na de már vesztes volt eleve, mert én jöttem előbb lendületbe... hahaha. Le is baszta a telefont. Cigányok voltak: 1. a kiejtésük és a nem szakszavak használata okán ÉS mert AZONNAL reagáltak a durva támadásra. Egy gádzsó ilyenkor köpni nyelni nem tud. Azt is elmesélem.
csapláros
2025. június 19. 10:37
gyurban-mihaly 2025. június 19. 07:37 ..."De hát Viktor királyunk azt mondta, megvéd minket az ukrán bűnözőktől. Most akkor mégsem? Hogy is van ez?"... Megbaszhatod a tetves kurva, tripperes, pályaudvaron egy szál cigiért megbaszható kurva anyádat, ha neked állami védelemre van szükséged, hogy holmi szélhámosok ne basszák át az agyadat... Most mi a fasz történt, te seggbe baszott, agyilag zokni tetű, ha nem állami védelem ? A szélhámosokat lekapcsolták, a kár megtérült. Akkor most mi az, hogy : Most akkor mégsem? Te értelmi fogyatékosok között is a leghülyébb, akit az orángutánok helyett kéne mutogatni egy szál gatyában az állatkertben, ahogyan a banánt zabálod...
snfbvksan
2025. június 19. 09:00
A cigány csalókról sosem tudósított a mandiner. Nyilván azért, mert olyan nem volt, nincs, és nem is lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!